top of page

Főztünk és falfestményt is készítettünk együtt júniusban

  • júl. 3.
  • 1 perc olvasás

Június első hétvégéjén a Mira interkulturális közösség főzésével adtunk lendületet a hónapnak a Dankó udvarban: Musti megmutatta nekünk, hogyan kell bárányból finom, szószos kabab degit készíteni - szorgos kezek segítettek neki a rengeteg hagyma megpucolásában és a többi tennivalóban.



Különleges program volt a hónapban Lőrinczi István izgalmas előadása, amelyen a permakultúra alapjaiba vezetett be minket. Megtudtuk például, hogy miért kell kicsi fákat ültetni nagyok helyett, még akkor is, ha így többet kell várni rá, hogy árnyékot adjanak. Aki nem tudott ott lenni, még nem késett le semmiről: a háromrészes előadássorozat július 15-én és augusztus 5-én folytatódik majd.


Még a fokozódó hőség sem tántoríthatta el a foci- és kosárrajongókat, ezekre az edzésekre mindig nagyon sokan jöttetek. A közös falfestére pedig nemzetközi csapat verbuválódott össze, a grillező melletti falra együtt festettük meg vidám kék és sárga színekkel, hogy mi minden jut eszünkbe Európáról.


Beüzemeltük az új társasjátékainkat is, eddig a Lélektükör nevű bizonyult a legszórakoztatóbbnak és egyben a legtanulságosabbnak.



Júniusban minden nap 10 és 19 óra közt voltunk nyitva – kivéve csütörtökönként, amikor délben nyitottunk. Júliusban (csütörtök kivételével) meghosszabbított nyitvatartással, reggel 8 és este 20 óra közt várunk titeket.


Ha szeretnéd megosztani velünk a véleményedet az udvarról, vagy szuper ötleteid vannak, hogy mi mindent lehetne még csinálni az udvarban, írd fel egy papírra az üzenetedet, és dobd be a véleményládába, amit a féltető alatt, a csocsóasztal közelében találsz.


A júliusi órarendért pedig ide kattints.

 
 
 

Hozzászólások


bottom of page