top of page

Milyen visszajelzéseket kaptunk júniusban?

Június 26-án egy közös bográcsozással egybekötve a májusi alkalomhoz hasonlóan ismét meghívtuk a szomszédokat, hogy együtt beszélgessünk az eddigi tapasztalatokról. Sok érdekes és hasznos javaslat hangzott el és szuper lecsót ettünk együtt. Azt kérték a résztvevők, hogy legyen több program hétvégén, felnőtteknek is szóló táncos-zenés alkalmak, és még több főzés. Ezeket figyelembe fogjuk venni a nyári órarend kialakításakor. 


Az udvarban volt olyan felnőtt foci, amikor átment a labda a szomszédba. Ezért azt beszéltük meg, hogy adunk még egy esélyt ilyen foglalásnak, de amennyiben ismét átmegy a labda a szomszédba, akkor sajnos a felnőttek nem játszhatnak a pályán. A ribizlibokrok elültetése ismét felmerült, ezeknek közösen szeretnénk helyet találni majd minél hamarabb. A közösségi kertről is beszélgettünk, felmerült az igény egy közös tereprendezésre, ahol minden ágyásgazda részt vesz, ez az új Dankó közösségi kert Facebook-csoportban fogják megszervezni az ágyásgazdák. Kiderült, hogy kell az udvarba még egy jó hosszú slag és egy nagy űrtartalmú bogrács. Azon vagyunk, hogy ezeket is beszerezzük. 


Azt is megbeszéltük, hogy a következő alkalmon, július 31-én töltött káposzta lesz a menü, 19 órakor fogunk kezdeni, utána pedig egy kertmozi vetítés vár majd ránk!



Grilleznél vagy sportpályát foglalnál? 

Mindkettőre van lehetőség! Két grillünk van, amit le tudtok foglalni, mi adjuk a grillt, a többit a foglaló hozza. Ha szeretnétek foglalni kérjük beszéljetek a közösségi munkásokkal az időpont lehetőségről, és írjatok az info@dankoudvar.hu címre.  Napi programajánlókért csatlakozz a Dankó udvar barátai Facebook-csoporthoz. Hírlevelünkre a dankoudvar.hu/hirlevel oldalon lehet feliratkozni, ebben mindig elküldjük épp aktuális eseményeinket!



Comments


bottom of page