top of page

Szeptember a Dankó udvarban

Elindult az ősz és megérkezett a hűvös idő is. A nap már korábban nyugszik, ennek megfelelően az udvar nyitvatartását is visszaállítottuk: szeptemberben újra 10:00-19:00 között vártuk a látogatóinkat.


ree

Új programmal nem készültünk a hónapra, de több nagy kedvenc folytatódott vagy visszatért: ismét volt irodalomterápia és tűzzománc, Dózsa Kamillával cianotípia képeket készíthettünk, volt zumba és nyújtás is. Nagy öröm számunkra, hogy a Mira Interkulturális Közösség által szervezett Lujza fesztivál egyik fő helyszíne volt az udvar, két napon keresztül változatos programokon vehettetek részt nálunk. Emellett megvalósult a szokásos főzés is, ezúttal egy iráni lakoma fogásait fogyaszthattuk el a Mira önkéntesei jóvoltából. 


A már sokak számára ismerős makramézás plusz egy alkalommal, egy délután is megvalósult, októberben szintén biztosítunk egy extra lehetőségez azok számára, akik a délelőtti eseményeken nem tudnak részt venni.

 

ree

A hónap végén egy délelőttre bezártunk, hogy vendégül lássuk és kicsit jobban megismerkedhessünk a FiDO és a Kesztyűgyár munkatársaival. 


Nehéz elhinni, hogy már szinte vége a 2025-ös szezonnak, de még mindenképpen kiélvezzük az utolsó hónapot a nyitvatartásból. Októberben is számos érdekességgel várunk benneteket, október 18-án pedig egy nagyszabású finálé eseménnyel búcsúztatjuk az idei évet a Dankó udvarban. További információk


ree

 
 
 

Hozzászólások


bottom of page